Több mint negyven alkalommal jelentette meg a Móra Kiadó a kisiskolásoknak szóló lexikonját, az Ablak-zsiráfot. A páratlan siker egyik oka a folyamatos megújulás, a másik pedig az az alapgondolat, ami már az első kiadás szócikkeit is meghatározta: nem egyszerű fogalom-magyarázatokat olvashatunk a gyerekek nyelvén, hanem fejlődés-lélektani kutatásokra alapozott szövegeket. A leírások élményszerűek, ahhoz hasonlíthatók, amikor egy (még) türelmes szülő magyarázza a gyerekének az örökös kérdésekre a - saját személyiségén keresztül megszűrt - válaszokat. Az új kiadásokhoz gyermekpszichológus segítségét is igénybe vette a kiadó.
Fontos tulajdonsága a lexikonnak, hogy a "definíciók" egymásra épülnek, sokszor ismételve a tudásanyagot. Ezzel önbizalmat adnak, sikerélményt és örömöt okozva az olvasónak. Ráadásul könnyebbé teszi az új ismeretek befogadását, hiszen a régit rendszerezve, az "aha" élmény megélésével tartósabban épülnek be az új infók is, a régebbről hozott tudás pedig szilárdabbá válik.
Végül még egy pozitívuma a könyvnek, hogy az Ablak-zsiráfot olvasgatva rájöhetünk, a világ tele van érdekes dolgokkal, amiknek jó utánanézni, utánaolvasni.
Milyen szavak találhatók a könyvben? A fogalmak kiválasztása a szerzők ízlését tükrözi. Az egyik szempont a válogatásnál, hogy kizárólag fontos dolgokról essen szó, olyanokról, amikkel a kisgyerekek sokszor találkoznak (például a levelezéssel kapcsolatos szócikkek száma az utolsó kiadásra csökkent, ahogy a valós életben is előbb vesszük elő a mobiltelefont, hogy sms-t írjunk, minthogy a postára mennénk bélyegért.)
A kiadások során történt tartalmi változásokat a borítók is tükrözik. Elsősorban a lexikont használó pedagógusoknak jelenthet segítséget, hogy ránézéssel is meg lehessen állapítani, melyik kiadásról van szó. A képek (az ablak és a zsiráf) és az elrendezés nagyjából maradt a borítón, de az alapszín változott. A hetvenes évek gyerekei zölden olvashatták, rá 10 évre világos lilára változott a borító. A következő borító színe: piros, ezt egy lila változat követte, és így értünk el a mostani kék variációhoz.
Fülszöveg:
A kisiskolások számára nélkülözhetetlen kézikönyv, amelyen generációk nevelkedtek, közel tízévente megújul. A több mint 1200 címszó átdolgozásának eljött az ideje, hiszen az új évezred megannyi változást hozott közvetlen környezetünkbe. Az informatika gyors fejlődése, az európai uniós tagság újabb és újabb fogalom magyarázatát teszi szükségessé a 7-10 éves gyerekek ismeretének bővítéséhez. Mit jelent, és hogyan működik az e-mail? Milyen az európai fizetőeszköz, és mely államok használják? Mennyi mindet tud egy mobiltelefon? Miért hasznos a fogszabályzás? A konkrét ismeretszerzés mellett az egymásra épülő szómagyarázatok átfogó gondolkodásra ösztönzik a kis olvasót, és megtanítják a természet, a társadalom, az élővilág és a technika alapvető fogalmainak helyes használatára.
A lexikon legutóbbi átdolgozása, 2009 óta kék színű borítóval jelenik meg. A felújított kötetbe csaknem 40 új címszó került, és rajzok is felfrissültek a modern és korszerű ismeretterjesztés jegyében.