Létezik-e, és ha igen, mi az, amit „archeológiai költészet”-nek nevezünk? Miért érdemes a modernitás korának realitásra, materiális jelenlét előállítására törekvő költészetét az archeológia perspektívájából újragondolni? Vajon valóban félbeszakadt-e a modernnek az antikkal folytatott dialógusa a 19. század végén, vagy paradox terminussal beszélhetünk egy „klasszikus avantgárd”-ról is?
A kötet egy kis keresztmetszetet kínál a szerző ezirányú kutatásaiból. A monográfia először az antik romok – Walter Benjamin terminusát felelevenítve – „gondolatképét” vizsgálja a 20. század első harmadában, majd egy archeológiai költészeti vonulatot mutat be Rainer Maria Rilkétől Gottfried Bennen, Marie Luise Kaschnitzon, Yvan Gollon és Erich Arendten át Durs Grünbeinig.