A döntés című sikerkönyv szerzőjének új, inspiráló és gyakorlati tanácsokat tartalmazó kalauza segít, hogy megszabaduljunk a romboló mintáinktól és bénító gondolatainktól, s ezáltal szabadon élvezhessük az életet.
Edith Eva Eger elsöprő erejű első könyve, A döntés azt mutatja be, hogy a szerző miként élte túl a koncentrációs tábort, miként dolgozta fel annak traumáját, és hogyan tudott lélekben is szabaddá válni. A világ legkülönbözőbb tájairól több ezer olvasó írt Edith Eva Egernek, hogy elmondják, mennyire hatott rájuk A döntés, miként segített feldolgozni múltjukat és fájdalmukat, s egyúttal arra kérték a szerzőt, írjon egy még gyakorlatiasabb kötetet.
Az ajándékkal Eger olyan kézikönyvet nyújt át olvasóinak, amely szelíden bátorít bennünket mindazon gondolataink és viselkedésünk megváltoztatására, amelyek a múltban gúzsba kötöttek bennünket.
A legrosszabb börtön ugyanis nem a nácik lágere volt, hanem az a börtön, amit Edith Eva Eger maga épített fel saját elméjében. A szerző bemutatja a leginkább bilincsbe verő érzelmi és lelki állapotokat – mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen és az elkerülés –, valamint azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével megküzdhetünk ezekkel.
Saját és pácienseinek életéből vett példák segítségével minden fejezetben egy-egy gondolatébresztő kérdést jár körül. Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében a szerző rámutat arra, mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék bátorít és segít bennünket, hogy kitörhessünk az önmagunk építette börtönből, feldolgozzuk traumáinkat és élvezzük az életet.
A szenvedéseink nagy része abból a tévképzetünkből ered, hogy nem lehetünk egyszerre szeretetre méltóak és valódiak: ahhoz, hogy mások elfogadjanak és elismerjenek, meg kell tagadnunk, vagy el kell rejtenünk az igazi énünket. A munkám során a feltétel nélküli szeretetet kívánom kiterjeszteni a klienseimre, és afelé terelni őket, hogy felfedezzék, akkor válunk szabaddá, ha nem viselünk hamis álarcot, és nem mások által előírt szerepeket játszunk, és elvárásokat teljesítünk, hanem önmagunkat kezdjük feltétel nélkül szeretni.
Amíg nem vagyunk rá készen, nem változunk. Néha egy nehéz körülmény – mondjuk egy válás, egy baleset, egy betegség vagy egy haláleset – kényszerít rá, hogy szembenézzünk valamivel, ami nem működik, és valami mást próbáljunk helyette. Néha olyan hangossá és kitartóvá válik a belső fájdalom vagy a kielégítlen vágyódás, hogy egy percig sem hagyhatjuk figyelmen kívül. De a készenlét nem kívülről jön, és se siettetni, sem erőltetni nem lehet. Akkor vagy készen, amikor készen vagy, amikor valami elmozdul belül, és eldöntöd: Mostanáig ezt csináltam. Most valami másba kezdek.
A változtatás arról szól, higy megszakítjuk azokat a szokásokat vagy viselkedésmintákat, amelyek már nem hasznosak a számunkra.
„Miután hihetetlen borzalmakat élt túl, az Egyesült Államokba költözött, és terapeuta lett. Egyedülálló háttere elképesztő éleslátást biztosít számára, és azt hiszem, sokan most is vigaszt találnak majd a nehéz helyzetek kezelésére vonatkozó javaslataiból.”
Bill Gates
„Edith Eva Eger az én hősöm”
Jeannette Walls
Edith Eva Eger (1927) magyar–zsidó származású pszichológus. Az Egyesült Államokban praktizál, a poszttraumás stressz szindróma kezelésének elismert, nemzetközi szakértője.