Az itt következő írás alapja egy 1978-ban készült interjú.
Előszóként csatoltam a könyvhöz, hogy megfelelő hátteret adjak munkám céljának és eredetének. Néhány olyan tapasztalatot ismertetek benne, melyek lehetővé tették számomra, hogy felfedezzem és megalkossam a Cheng Hsin alapelveit.
Kilenc éves voltam, mikor megismerkedtem a harcművészettel Szingapúrban, de abban az időben ez nem jelentett többet puszta játéknál.
Néhány barátommal dzsúdózni jártunk, de tizenhat éves koromig nem gondoltam igazán komolyan, hogy harcművész legyek.
Akkoriban azonban, ahogy egyre inkább fejlődtem, bár jártam iskolába és foglalkoztam más dolgokkal is, sok szempontból elszigeteltem magam a világtól, és időm nagyobb részét a harcművészetek beható tanulmányozásának szenteltem.
TARTALOM
Előszó 7
Bevezetés, avagy 21
„Hogyan olvassuk ezt a könyvet?" 21
1. fejezet - A Cheng Hsin alapelvei 23
A Test-lét öt alapelve 25
Összefoglalás 43
2. fejezet - A test-lét fejlesztésének vizsgálata 45
A test-lét felépítésének nyolc pontja 45
A nyolc pont 46
Emlékeztető a helyes testtartás gyakorlására 67
3. fejezet - Kapcsolat-kialakítás a Cheng Hsin-nel 69
A saját léteseményünk vizsgálata 69
A belső erő 71
Az időzítés és az egységes akció képessége 74
A test-lét átalakításáról 75
A tartás 77
A működő elme 79
Néhány értékes gondolat a működésről 81
A Létezés kutatása (Hsin) 83
4. fejezet - A Cheng Hsin test-lét 87
További elemzés 87
Az energia természetéről 87
Az Befogadás erejének alkalmazása 91
Abszolút jelenlét a tárgyiasított valóságban 94
A test-lét belső erejéről 96
Az életerő edzése és használata 97
Tanulás, szemlélődés, gyakorlás 98
A Cheng Hsin szimbóluma 101
5. fejezet - Bevezetés a gyakorlati
szempontok vizsgálatához 103
A működés Cheng Hsin-féle négy alapelve 104
Az Egyesítés és a Befogadás ereje 109
Következtetés 113
6. fejezet - Az alkotóképesség alapjainak vizsgálata 115
A Befogadás alapelve 115
Létezésünk kölcsönadása 126
A létezés odaadása 130
7. fejezet - A Cheng Hsin alkalmazása a harcművészetben 135
Első rész: A művészet gyakorlása 135
A gyakorláshoz fűződő kapcsolatról 137
A test-lét gyakorlásának néhány formája 138
Testtartás a mozgásban 140
Összhangban az alapelvekkel 141
A gyakorlat elmélete 143
Páros gyakorlás 144
Lábmunka 145
Az ökölharc 147
Wu Tsan Ch un (Köd-test boksz) 148
Az állatok és az elme 149
Második rész:
Mi köze a küzdelemnek a tudathoz?
Néhány gondolat a harcművészetről 151
A kitérés művészete 154
Kezdeményezés (vezetés) 155
Az erő átadása 156
Huan Sheng - „az ökölharc ontológiája" 157
8. fejezet - Befejezés 163
A zavar kérdése 163
Még egy gondolat a dolgok belső természetéről 166
A valóság: talán egy fogalom? 168
Az alapelvek mögött meghúzódó alapelv 171
1. Függelék Interjú Peter Ralston-nal 175
2. Függelék Shissai fametszetei 201
Chozan Shissai - Értekezés a kardforgatás művészetéről 202-224