Gáll Ernő (1917-2000) szociológus, filozófus, eszmetörténész a kolozsvári egyetem professzora volt, nemzedékek támogatója és vitapartnere, 1957-tól az újrainduló Korunk főszerkesztője 1984-ben történt lemondatásáig. Életművének három fő munkaterülete három meghatározó karakterjegyet mutat: a kultúraépítés tudatosságát, a szellemi javak (szűkös keretek közt lehetséges) közvetítését, a szabadság- és reményelvű kisebbségi ideológia megalapozását, valamint az eszmetörténetben az erdélyi magyar gondolkodói hagyomány kritikai számbavételét.
Filozófiai munkái mellett a sajátosság méltósága ideologémájának megalkotója fő művének a Korunkat tekintette. A szerkesztőségben eltöltött évtizedeiről, küzdelmeiről és sikereiről Számvetés című emlékiratában számolt be (1995). Naplóinak két kötete (2003) után megjelent 1949-2000 között folytatott levelezése is (2009), most pedig legfontosabb, eddig részben fiókban maradt beszélgetésszövegeit veszi kézbe az olvasó.
Beszélgetőtársai között akad szociológus, kritikus és hivatásos "életút-kérdező", akiknek figyelmét a történelmi sorsfordulók, Gáll szellemi alakulásának stációi mellett nem kerülték el a hétköznapok sem, a homályban maradt részletek. A szövegek virtuális időhatárát azonban nem a Ceausescu-rezsim bukása, az 1989-es esztendő legvége képezi. A leghosszabb, talán leggazdagabb vallomásos visszatekintésre nem 1990 után, hanem már 1985-ben sor került. A valóban gondolkodásra ösztönző "interjúkötetek" olyanok, mint Gáll beszélgetései. Talán ennek a kérdező könyvnek és a mai válaszolóknak Gáll Ernő születésének centenáriumán nagyobb szerencséjük lehet egymással, mint volt életében Gállnak legtöbb magyar és román vitapartnerével.