Már egy évtizede annak, hogy Etnosz címmel időszaki melléklettel jelentkezett az akkor még nyomtatott hetilapként ismert Erdélyi Riport. Az első években Szilágyi Aladár riportjaival a Romániában - élő nem magyar kisebbségeket mutatta be, járta végig közösségeiket a szatmári sváboktól a Konstanca megyei arománokig, a deltai lipovánoktól a bánsági szerbekig. Egy tarka szőttes képe bontakozott ki az egységesnek mondott nemzetállam egyszínűségében. Az utóbbi években a riportutak helyszínei jellemző en a magyar szórványközösségek, román többségű vidékek magyar településszigetei voltak. E mostani, immár ötödik válogatás többnyire 2011/13 közötti állapotokat tükröz. A Beszterce megyei Cegőtelkéről, a kerlési csata helyszínének közeléből indulva ereszkedünk Máramaroson át a Partiumba, innen pedig Arad-hegyalján át a Bánság temesi részének déli pereméig. Betekintést kínálunk a hagyományokban gazdag, ám rohamosan fogyatkozó máramarosszigeti magyarság mindennapjaiba, (útjaink időrendi sorrendjében) megmutatjuk a természetközeli idillben élő Menyőt, a kis szilágysági falut, melyre igaz, hogy jó negyedszázaddal azután, hogy egy időre a lapok címoldalaira került, már több, mint menedék. Az egykor virágzó fazakasság nyomait kerestük a Sebes-Körös menti Réven, majd a folyó mentén Várad felé közeledve két apró település Pósalaka és Fugyi sajátosságait kínáljuk fel az olvasónak. Egy elmaradt vándorszínházi előadás apropóján kerestük fel Csiky Gergely színműíró (no és a szerző, Szilágyi Aladár) szülőhelyét, Pankotát, majd jártunk az aradhegyaljai Gyorokon, ahol a múzeumi darabbá lett legendás villamost is megtekinthettük.