Volt egy álmom 89-ben: rendszert váltani, megmutatni, hogy lehet emberibb társadalmat működtetni, és felemelni a felvidéki magyarságot is. Én ezt a kihívást komolyan vettem, komolyan veszem ma is. A rendszerváltást megcsináltuk, az eredmény felemás: ok büszkeségre – de haragra is. A generációm hozzájárult a bipoláris világ eltűnéséhez: biztonságosabbá vált a világ ezáltal. Létrejött a plurális demokrácia – ott voltunk a pártok alapításánál. Egységesült Európa: aktív szerepet játszottunk benne. Összességében – minden hibája és féloldalassága ellenére – ez élhetőbb világ. A torzulások viszont nagyon bosszantanak, a belső tartás csökkenése is. Amikor elszabadul a bennünk lévő rossz, nagy károkat tud okozni – ez ellen vállaltam fel annyi konfliktust. 2007-ben felléptem ama saját kollégáim ellen is, akik cinkelt lapokkal játszottak. Mert hittem, hiszek egy tisztább, szebb világban. Küzdöttem – és nem bántam meg.
"Büszkeség és harag a címe Csáky Pál legújabb kötetének. Ő az egyetlen hazai szlovák parlament és az Európai Parlament volt képviselője, Szlovákia volt kétszeres miniszterelnök – helyettese (1998-2006), az MKP volt elnöke, aki a politikai színtérre lépve könyveiben megörökíti a felvidéki magyarság harminc évének jelentő állomásait, fordulópontjait. Az eddig megjelent 21 kötete (köztük színdarabjai), történelmi dokumentumok a jelenlegi és jövő nemzedék számára, mintegy választ adva a honnan – hová, mivé és kié lettünk, jutottunk. Művei tükörképet is adnak, s nemcsak önéletrajzi dokumentumot, a felvidéki magyarság szellemi szintjéről, nemzeti és identitás zavarainak következményeiről, kisebbségi sorsunk elhibázott lépéseiről.
A 2021 év végén megjelent könyve, részben önéletrajzi dokumentum, de mivel az európai szinten ismert politikus, egy lezárt felvidéki sors – korszak dokumentuma is.
A kötet szerzője már több interjúban megvallotta politikai pályafutása állomásait, felvállalta volt tisztségeinek háttér információnak közreadását." (Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)