Iskolai osztályok, vagy más közösségi csoportokra gondolva kínáljuk ezt a lehetőséget. Ez a termék ezen az áron csak 20 db vagy afeletti darabszámban helyezhető a kosárba. (Ha kisebb darabszámban szeretné megrendelni, akkor ide kattintson: link)
Lederer Emma (1897-1977) történész, egyetemi tanár tudományos pályafutása a két világháború között kezdődött. Érdeklődésének középpontjában a magyarság társadalom és politikatörténete állt, de foglalkozott historiográfiával is, az ELTE Történelem segédtudományok tanszéke vezetőjeként pedig egyik kezdeményezője volt az egyetemi levéltárosképzésnek. Egyetemes művelődéstörténet c. könyve, mely az emberiség történelmének és művelődésének sűrített kivonatát adja, 1935-ben jelent meg. A mű 12 fejezete a történelem előtti kortól a 19. század végéig, a "nagykapitalizmus" kialakulásáig tekinti át az emberiség fejlődését, tág teret szentelve a történelmi eseményeknek, az egyes korszakok gazdasági jelenségeinek és eszmei-filozófiai áramlatainak. A szerző rendkívül tömör, ugyanakkor élvezetes stílusban segíti hozzá az átlagműveltségű olvasót az emberiség rég és közelmúltjának megismeréséhez.