József Attila életében hét olyan nő is volt, aki szerelmes vers (versek) írására ihlette. Hányatott élete alatt rendíthetetlenül és megszállottan kereste azt a biztos pontot, aki betöltheti az anyja halála után keletkezett űrt, és biztosítja azt a lelki nyugalmat és gyermeki biztonságot, amire mindig is vágyott. Heves természete és mély érzéseinek köszönhetően könnyen és gyorsan érzett mindent elsöprő szerelmet, tizenöt éves kora után alig volt olyan időszak, hogy ne udvarolt volna valakinek. Múzsáit saját versekkel ostromolta, és ezáltal megőrizte őket az örökkévalóságnak. A tizenéves költő szerelmei: Gebe Márta (talán miatta kísérelte meg első öngyilkosságát József Attila tizenhét évesen), Espersit Mária. A gyerekkori fellángolások után első nagy szerelme – és egyben első komoly kapcsolata – Vágó József közgazdász lánya, Márta volt. A lány szülei először ellenezték kapcsolatukat, révén, hogy egy felsőosztálybeli, vagyonosabb fiút reméltek Márta számára, de végül áldásukat adták a házasságra. Végül Márta meggondolta magát, és 1929 januárjában levélben lezárta kapcsolatát a költővel. Nem sokkal a Mártával való szakítás után, 1929-ben egy előadói esten ismerkedett meg a nála pár évvel idősebb Szántó Judit szavalóművésznővel, akivel 1930-ban össze is költözött. Míg József Attila heves, intenzív szerelmet táplált korábbi választottjai iránt, Judit inkább egy régóta hiányzó anya szerepét töltötte be a költő életében. Az együtt töltött négy év alatt Attila hatszor kísérelt meg öngyilkosságot, majd amikor 1934-ben megpróbálta lezárni kapcsolatát Judittal, a nő is megpróbálta elvenni saját életét. Végül 1936-ban tettek pontot kapcsolatuk végére, és annak ellenére, hogy hat évig együttéltek, meglepő módon Juditnak összesen csak két verset írt. A Szántó Judittal való kapcsolat ideje alatt keletkezett József Attila és talán a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes verse, az Óda - amit egy hirtelen fellángolás ihletett. Következett Gyömrői Edit, a költő pszichoanalitikusa. Edit elutasította Attila közeledését, ami egyre több agressziót váltott ki a költőből, és odáig fajult, hogy egy alkalommal késsel támadt orvosára. Attila 1937 februárjában ismerkedett meg Kozmutza Flóra pszichológussal, aki vállalta, hogy elkészíti vele a a 20. században gyakran alkalmazott Rorschach-tesztet, amely felvázolja a vizsgált alany személyiségstruktúráját. A teszt készítése elhúzódott, és eközben Attilát egyre jobban lenyűgözte az okos, határozott, gyönyörű és kicsit távolságtartó Flóra, akit pedig Attila versei és tehetsége fogott meg.