„Az utóbbi évek egyik legszebb regénye.”
– San Francisco Chronicle –
Valahol Dél-Amerikában, az ország alelnökének pazar villájában fényűző partit adnak a világ egyik legbefolyásosabb emberének, Mr. Hoszokavának a tiszteletére. A politikusokból és üzletemberekből álló nemzetközi vendégsereget szinte megbabonázza a hangjával Roxane Coss, a világhírű szoprán énekesnő, az operák ünnepelt sztárja. Mindenkit magával ragad az előadás. Tökéletes este – egészen addig a percig, míg egy terroristacsoport be nem ront az épületbe, és túszul nem ejti a vendégeket. Az álom egyszerre rémálommá változik. Akik az egyik pillanatban még az operaénekesnőnek tapsoltak, a következőben már az életükért reszketnek.
A katonaság körülzárja a házat, és nem hajlandó teljesíteni a terroristák követeléseit. A helyzet pattanásig feszül, a tragédia bármelyik pillanatban bekövetkezhet.
De ahogy telnek a hónapok, a túszok és fogva tartóik egyre jobban megismerik egymást, és szép lassan barátságok, sőt szerelmek szövődnek köztük. Miközben a falakon kívül a katonaság véres leszámolásra készül, odabent mintha megállna az idő, és már sem a terroristák, sem foglyaik nem szeretnék, ha a különös túszdráma véget érne. Azt azonban mindannyian sejtik, hogy ez az idilli állapot nem tarthat örökké...
Ann Patchett 1963-ban született Los Angelesben. Az Életszonáta a negyedik regénye, amelyet már több mint 30 nyelvre fordítottak le, és amelyért megkapta a PEN/Faulkner-díjat és az adott év legjobb írónőjének járó Orange-díjat is.