Ez a termék a készlet erejéig csomagban is kapható, extra kedvezménnyel! Részletek itt. Ha a link nem működik, a csomag már nem rendelhető.
A Thália Színház Új Stúdiójában évek óta telt házzal játszott, tabudöntögető előadás nyomán készült hangoskönyv megnevettet és megríkat, elgondolkoztat és felszabadít, ahogy tette már húsz ország számos színpadán. A hangoskönyv változatban – csakúgy, mint a Tháliában – Udvaros Dorottya, Fullajtár Andrea és Pálmai Anna előadásában halljuk az igazi nők igazi problémáiról szóló történeteket. Nők számolnak be útjukról frigiditástól orgazmusig, megaláztatástól felszabadulásig, szenvedéstől boldogságig – botrányosan őszintén.
„Elhatároztam, hogy beszélni fogok a nőkkel a vaginájukról, hogy vagina-interjúkat készítek. Ezekből lettek a vagina-monológok. Az elején nehezen ment. De ha egyszer belekezdtek, le sem lehetett többé állítani őket. A nők maguknak sem vallják be, de imádnak a vaginájukról beszélni. Izgatja őket a dolog, talán pont azért, mert eddig még soha senki nem kérdezte őket erről.”
A hangoskönyvet a Thália Színház Bozsik Yvette által rendezett előadása ihlette.
Fordította: Debreczeni Júlia, Pordán Ferenc, Szurdi András, Tandori Dezső
Teljes játékidő: kb. 71 perc
Előadók: Udvaros Dorottya, Pálmai Anna, Fullajtár Andrea