Vélemény a moly.hu-ról:
"Már az első rész is nagyon megfogott, aminek a végén már teljesen egyértelművé vált, hogy a folytatás is rendkívül izgalmas lesz. A humor ismét csúcsra lett járatva, néhol csak finoman csipkelődő, néhol öblös röhögésre késztető. Nekem nagyon tetszett az a végig jelen lévő társadalomkritika is, ami elég ingatag pontokon támadja a divatos médiatartalmakat.
Amit még kiemelnék, az az eredetiség, mert már az első rész is olyan témára épült, amivel én még ilyen formában nem találkoztam és meggyőződésem, hogy egy nálam zsengébb korú olvasó fantáziáját teljesen lefoglalja hosszabb időre is a megemésztése. (Ami egy könyvnél nagy-nagy jó pont.) Ebben a folytatásban ismét egy furmányos logikára épült rejtéllyel rukkolt elő az író, ami különben teljesen illeszkedik az első kötetben megismertekhez. Éppen ezért, és annak ellenére, hogy önállóan is megállná a helyét a kötet, feltétlen javasolnám a sorrendben olvasást, mert így lesz csak igazán kerek Hamish világa.
Jaj, majdnem elfelejtettem; a szereplők egészen egyszerűen halálosak. Mindannyian." (Altagi)
Fülszöveg: Még senki sem tudja, de a Föld lakói nagy, nagy bajban vannak. Sőt – HATALMAS bajban.
Jaj, ugyan már, hol a fantáziád? Kétszer akkorában, mint amire most gondolsz!
A dologban benne van egy titokzatos alak, pár baljóslatú bestia, egy egész seregre való fura fémkolonc, és sok-sok ember, akik olyanok, mint te… csak épp egyáltalán nem olyanok.
Így most döntened kell: kinyitod ezt a könyvet, és felfedezed a titkot, amely ÖRÖKRE megváltoztatja az életedet, vagy sikítva elszaladsz, amíg teheted…
„Danny Wallace és Jamie Littler szívmelengetően szellemes könyvei csak Dahl és Blake legjobb munkáihoz hasonlíthatóak. Ellenállhatatlan.”
Phil Earle