Kőbányainak már volt egy hasonló című esszékötete: a Jeruzsálemi évtized. Az új könyv megírására a millennium és a tragikus események szolgáltatták az alkalmat. A Szentföld, s az onnan átlátható civilizáció nem mutatta azt az ünnepi arcát, amelyhez annyi reményt fűztek szerte a világon, s éppen ennek megálmodott, emelkedett pillanatáért zarándokolt az író is Jeruzsálembe. Sajnos, épp ellenkező a helyzet: a Szentföld jelenlegi történései a 20. század apokalipszisét idézik, folytatják. A Szentföld apokalipszisét? A világét. A civilizáció egészéét. Jeruzsálem nemcsak egy állam, egy regionális ütközőpont napi hírekben oly gyakran szereplő fővárosa, hanem a most egymással gyilkosan szembenálló kultúráké is, amelyek innen ágaztak szét. Ezért olyan megfigyelőpont, ahonnan lelátni „a múltnak mélységes mély kútjába" - s lehet, hogy csak oda. A jövő, az új évezred hajnala még egyre a múltban elkövetett bűnök és sebek nyomán támadt harag füstjébe burkolódzik. Sötétje nem nyújt tájékozódási pontot és reményt. Ezt is be kell vallani, ezzel is szembe kell nézni. Ezért a könyv központi témája az elhúzódó apokalipszis, és nem a megváltás.