Ez a termék csomagban is kapható, extra kedvezménnyel! Részletek itt.
A mindeddig hiányos Krúdy-összkiadást pótolni szándékozó sorozat jelen darabjában hat mű kapott helyet: öt regény és egy kisregény terjedelmű elbeszélésfüzér. A művek 1908-1912 között keletkeztek, és az író kevésbé ismert, vagy utoljára régen megjelent alkotásai közé tartoznak.
A bűvös erszény a dzsentri, a régi világ szigorú kritikája, leáldozásának megörökítője. A Kék láng első megjelenése (Mozgó könyvtár sorozat V. kötete, Schenk Ferenc kiadása, 1908) óta először lát napvilágot. Akkor egy ponyvasorozatban jelent meg, mely kiadás mára csak nehezen hozzáférhető. A régi szélkakasok között idilli hangon ír a régi fővárosi világról.
A magyar jakobinusok eredetileg A mécses kialszik címváltozattal jelent meg. Ez a szerző első igazi történelmi regénye, mely most lát ismét napvilágot az eredeti szöveggel, a korábbi kiadások ugyanis szerkesztői megfontolások vagy nyomdai hibák miatt csonkán jelentek meg. Belőle 1980-ban hangjáték is készült. A Régi és új emberek Krúdy szülőföldjének világát idézi meg. A kötet utolsó darabja a De Ronch kapitány című rövidpróza Krúdy legmerészebb erotikájú műve, melyben a megszokottól eltérő szexuális viselkedési formákat jelenít meg. A kötet végi jegyzetek az egyes művek kiadástörténetét, fogadtatását tárják fel.
A könyv végén a ritka szavak magyarázatait is közzétette a kiadó.