A két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodás méltán elismert alakja volt Moór Gyula (1888-1950), aki tudósként európai rangú életművet hagyott maga után, pedagógusként jogásznemzedékeket tanított a szegedi és a budapesti egyetemen, valamint tudományszervező és közéleti-politikai szerepe is méltóvá teszi, hogy az utókor ismerje munkásságát. A pályakezdő Moórt az 1920-as évek elején joggal nevezte Horváth Barna, a neves pályatárs az „új magyar jogfilozófia” megteremtőjének.
Moórt saját jogfilozófiai rendszerének kialakításában a rá nagy hatást gyakorló filozófiai és jogbölcseleti előzmények problémafölvetéseinek komplex szemlélete jellemezte. Újszerűsége „összefoglaló” szemléletmódjában öltött testet. Művei jelentős hatást gyakoroltak a korabeli hazai tételes jogtudományra, s ez egybevágott a jogfilozófia szerepéről és feladatáról vallott felfogásával.