Okkultisták klubja

Nem mindennapi hely Vana-Kuuste, az észtországi városka: az itteni gyerekek iskolája valaha egy uradalom fényes kastélya volt, a település határában pedig ősi sírhalom magasodik, melyet számos legenda övez. A fiatal, végtelenül kíváncsi történelemtanárnő, Erika és lelkes diákjai a titkok nyomába erednek, ám az ártatlan, játékos felderítésnek induló kaland hamarosan komolyra fordul. Ép ésszel megmagyarázhatatlan, tragikus esetekre derül fény a múltból, s a kis csapat egyre hátborzongatóbb események középpontjában találja magát. Mindinkább úgy tűnik, nem pusztán a túlfűtött fantázia játékáról van szó – nyughatatlan lelkek kóborolnak a kastély és a sír környékén. A kalandvágyó fiatalokból szerveződő Okkultisták Klubjának tagjaira hárul a feladat, hogy megfejtsék a múlt titkait, és legyőzzék az átkot...

Az észt írónő, Kersti Kivirüüt regénye első ízben olvasható magyar nyelven, s igazi különlegesség: rengeteg érdekességet tár olvasói elé Észtország történetéről, a kelták rejtélyes világáról – mindezt egy fordulatos, misztikus történetbe ágyazva.

Részlet a könyvből:

– Oké. Menjünk a díszterembe! – A kezdő spiritiszták követték Veronikát.
Linda, az iskola idősebb ruhatárosa egyszer azt mesélte Erikának, hogy még a háború előtt pompás tölgyfa parketta borította a díszterem padlóját, amelynek a német megszállás éveiben aztán lába kelt. Erika és a gondjaira bízottak így most a barnásvörösre festett hajópadlón kellett hogy helyet foglaljanak. Veronika elhelyezte az ouija-táblát a terem közepén, Viktor pedig meggyújtotta a
gyertyát. Erika a színpadnak háttal ült le, ugyanis bármilyen vagányan próbált is fellépni Veronika, Fränki, sőt, Viktor, egyikőjük sem volt hajlandó hátat fordítva kiszolgáltatni magát a színpad feketén tátongó torkának.
– Ú, olyan félelmetes ez a sötét színpad! – jegyezte meg Veronika.
– Összehúzhatjuk a függönyt – ajánlotta Erika.
– És ha az magától meglibben? – kérdezte Fränki komolyan.
Senki még csak el sem mosolyodott erre a megjegyzésre; nagyon is elképzelhető volt, hogy az ősi kastély díszterme, melyet csupán egy árva teamécses világított meg, rémséges események színhelyéül szolgáljon.
– Rendben. Kit idézzünk meg? – Erika kérdő tekintete Veronikán állapodott meg.
– Természetesen August von Sieverst!
Nyolc ujjhegy érintette finoman a tányér szélét, a termet pedig egészen betöltötte a titokzatos mormolás:
– August von Sievers szelleme, jelenj meg! August von Sievers szelleme, kérünk, jelenj meg!
Ám sem August von Sievers, sem Marta von Sievers nem mutatott hajlandóságot szóba elegyedni az élőkkel. Semmi említésre méltó nem történt azonkívül, hogy Viktor egy hirtelen mozdulattal Veronika felé lökte a tányért, mire az felsikoltott, és jól lehordta Viktort.

Janecskó Tamás be 2017. 10. 15.

( 5 / 5 )

Nagyon tetszett ez a kísértethistóriás,ereklyekutatós történet. A karakterek egyediek és szerethetőek. Minden diáknak olyan tanárnőt kívánok, mint Erika, aki nemcsak meghallgatja diákjait, hanem hisz is nekik. Egy pörgős kaland, csak ajánlani tudom.

Tételek: 1 - 1 / 1 (1 oldal)

Írjon véleményt a termékről