Hazánkban a telivér szociológia megalapítójának Pulszky Ágost (1846-1901) tekinthető, aki nemcsak a társadalomtudományok egyik vagy másik ágazatával foglalkozott, hanem tudományelméleti rendszere mellett önálló társadalomfejlődési elméletet is kidolgozott. Ezen túlmenően, elméleti munkássága a jog- és állambölcselet, a politikaelmélet és a társadalomnéprajz, sőt csekélyebb mértékben a történettudomány területére is kiterjedt.
Szerteágazó és sokrétű életpályájának egészéből két fő területtel foglalkozik a jelen kötet: a tudományos-oktatási és politikai-közéleti szférával. Életpályáját figyelemmel kísérve megtapasztalhatjuk, hogy tudomány és politika egyidejű, bár periódusonként eltérő intenzitású vonzásában élt. Írásai és életműve megismerése alapján pedig az olvasó is véleményt formálhat róla, érvényesnek tekinthető-e a kor- és pályatárs, Emmer Kornél aforisztikus tömörségű megállapítása, miszerint Pulszky Ágostnak voltak sikerei, de nem volt sikere.