Szárnyak és paták

Finy Petra meseregénye a pegaurok világába kalauzol el minket. A pegaur szó a kentaurok és a pegazus szavak összevonásából keletkezett, ugyanis a pegaurok, szárnyas lovak, emberi felsőtesttel. Nem élnek messze tőlünk, emberektől, városuk, Patagónia a felhők tetején található. A mesében elő is fordul, hogy valaki ezt a kis távolságot legyőzi, igaz nem jószántából. A mese főszereplője Pego ugyanis leesik az emberek világába, mert a szárnya túl kicsi, nem tud vele repülni, mint a többi  rendes pegaur gyerek. Nővére, akinek viszont hatalmas szárnyai vannak, a segítségére siet, azaz öccse után repül. Az emberek világába érve egy kovács családjába cseppenek bele, ahol egy hozzájuk hasonló korú testvérpárral ismerkednek meg, Gluval és Glendával.

A békés ismerkedést egy gonosz lényész felbukkanása szakítja meg. A mese végére aztán minden jóra fordul, a lényész által fogva tartott különös lények kiszabadulnak, Pego pedig megtanul repülni újonnan kapott szárnyaival. 

A mese bemutatja a testvéri szeretet erejét, a bátorság mibenlétét, és azt, hogy a kitartás mindig meghozza gyümölcsét. Ezek mellett még egy fontos dolog felbukkan a könyvben, ha csak mellékszálon is. Glu, a feltaláló kisfiú, cukorbeteg. Ez nem egy hangsúlyos eleme a könyvnek, de jó arra, hogy egy picit belelássunk egy cukorbeteg gyerek életébe (cukormérés, inzulin beadás), Ha pedig egy diabeteszes kisgyerek olvassa a könyvet, akkor egy olyan sorstárssal találkozhat a mesében, aki ügyes és talpraesett, és láthatja, hogy mennyire természes része lehet az életnek a betegséggel járó napi teendők elvégzése. 

Nagy óvodás kortól ajánlott ( a kiadó 5 éves kortól ajánlja) közös olvasásra, vagy már olvasni tudó kisiskolásoknak akár első meseregényként is adható. A keménytáblás, négyzet alakú könyvet Herbszt László képei díszitik. A fél- és teljes oldalas képek szépen tagolják a szöveget, megkönnyítve az olvasást. 

Fülszöveg:

Pego, a pegaurfiú az átlagosnál kisebb szárnyakkal él a felhők fölötti Patagóniában, ám annál nagyobb elszántság és bátorság lakozik benne. Míg testvére, Gigi hatalmas lila szárnyakkal röpködhet, mint bármely patás-szárnyas pegaur, addig Pegónak meg kell vívnia a harcot, hogy apró zöld szárnyai végre a magasba emelhessék.
Lezuhanva a földre, megismerkedik Glendával, a kovács lányával és annak öccsével, Glúval. Glu, a feltaláló, noha cukorbeteg, mindig kész a kalandokra. Hogy miért segít Pegón, vagy hogyan szabadítják ki a ketrecbe zárt lényeket, megtudhatja mindenki ebből a varázslatos történetből.

"A könyv az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kezdeményezésére jött létre. Szívvel és bátorsággal készítettük, és szeretettel ajánljuk mindenkinek."
Erős Antónia és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány csapata

"A mese a gyermekek kenyere, és ezt a kenyeret még a cukorbetegek is méricskélés nélkül fogyaszthatják. Öröm, hogy kapnak egy ilyen, igazán róluk és nekik szóló mesekönyvet!"
Prof. Dr. Madácsy László, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem, I. Gyermekklinika ny. egyetemi tanára, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja

"Akár van szárnyad, akár nincs, akár kell neked inzulin, akár nem - nem ez az, ami számít. Hanem mi? Hogy... Ha elolvasod ezt a könyvet, megtudod. De két szót azért mondhatok: barátság és bátorság. És: tudj nevetni!"
Vekerdy Tamás, pszichológus, író

részlet a könyvből:

A Szárnyaló Szirt tetején felsorakozott ifjú pegaurok sorra lökték el magukat a felhőszikláról, és szebbnél-szebb repülési bemutatót tartottak.

Akadt olyan, aki szárnyaival hosszan szitált egy helyben, mint a pacsirta az ég közepén. Volt, aki dugóhúzószerű csavart írt le a felhők között, volt, aki lágyan ringatózva repült le a lelátó előtti porondra, és úgy himbálózott a kékben, mintha egy hintán ülne.

Gigi, mintha most is éppen álmodozna, szépen lassan ereszkedett le a levegőben. Lusta kacskaringókat írt le az égen, mintha csak egy égi szerpentinen nyargalna lefelé, és nem is repülne.

Éljenzés és lelkes tapsvihar fogadta a jól sikerült repülési gyakorlatokat.

Pego csak gépiesen tapsolt, lélekben még mindig máshol járt. Valahol a képzelet furcsa vidékén, ahol neki is hatalmas szárnya volt, és olyan csodálatosan tudott repülni, mint a többiek.

És ekkor eszébe jutott valami. Hirtelen felcsillant a szeme, és azonnal visszatért a valóságba.

A buzgó örömtől, amiért ilyen remek ötletet talált ki, olyan hangosan kezdett el tapsolni, hogy a szülei gyanakodva néztek össze.

Végül egy cukorbeteg kisfiú  anyukájának véleménye a könyvről:

Amikor kiderült, hogy Barnabás cukorbeteg, szinte az első gondolatom az volt,hogy hogyan értessük meg vele, hogy mi történik, mi miért történik és hogy attól, hogy diabéteszes lett, attól ugyanaz a vagány-mokány cickány, mint előtte. Az Egy Csepp Figyelem alapítvány oldalán találtam rá Finy Petra könyvére, és végül múlt héten, a Pagonyban vettük meg.

Még este elkezdtük olvasni.

Nyilván az egyik főhős cukorbeteg, a másik pedig egy szárnyas-patás pegaur fiú, akinek nagyon-nagyon kicsik a szárnyai, így nem tud repülni a többiekkel, bár nagyon szeretne. Benne van minden. A “nem vagyok elég”, a “valami baj van velem”, a “sosem lehetek olyan,mint a többiek”. Brilliáns, hogy nem a cukorbeteg kisfiú érzései ezek, ő pont a mindent megoldó nagy feltaláló, aki kitalálja, hogy építsenek egy klassz szárnyat a pegaur fiúcskának, és akkor pont úgy tud majd repülni, mint bárki más. Szuper az is, hogy a szárnyakat nem fedik el, a kis pegaur büszke rá, hogy a barátja milyen okos szerkezetet talált ki, nem szeretné elfedni az illesztéseket, sőt, büszke rájuk.

Barnus sírt. Háromszor, négyszer kellett elmesélni neki, minden egyes alkalommal elmondta, hogy ez egy igaz mese, hogy ebben ő hisz, és hogy milyen csodálatos, hogy meg lehet oldani a kis szárnyú fiúcska gondját. (Ági, Három Hónap c. blog szerzője)

Írjon véleményt a termékről