"Szerencsés vagyok, hogy kezembe vettem ezt a kötetet, mert már egy ideje itt volt a polcomon, de mindig csak terveztem az elolvasását – mire jó egy novellaolvasós kihívás, főleg, ha nincsen nyitva a könyvtár! :-) Szerettem a történeteket. Olyan jól írtak már előttem a könyvről, én nem is tudok ennyire jól írni. Most, hogy kezembe vettem megint a könyvet az értékelés írásához, nézem a tartalomjegyzéket, és azon jár az agyam, melyik lehetett a legjobb írás a könyvben. Ez! – mondom az elsőre. – Nem, ez! – gondolom a másodikról. És így tovább. Nem tudok választani. Azt azonban biztosan állíthatom, hogy a Nyárutó és Az idő vödre nagyon megfogott.
Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni a szerző A thesszaloniki kutyák c. kötetét is majd." (Forrás: moly.hu/csgabi"
Fülszöveg: Nagyon korán kezdtem el olvasni. Mikor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés-ét olvastam, megértettem, hogy az ember tényleg bele tud betegedni az olvasásba, hogy az irodalom ennyire elragadhat. Megismertem azt az erőt, ami az irodalomban rejlik. És nagyon korán olvasó ember lettem. És ez az oka annak, hogy az ember elkezd írni: a közlési kényszer, az önkifejezés igénye. Nem gondolom azt, hogy pesszimista író volnék. Legalábbis arra törekszem, hogy ne legyek az. De a komoly irodalom sajátossága, hogy az ember nem idillekről ír.
Engem az emberek érdekelnek. Bármit írok is, a középpontban az ember áll - mondta magáról Kjell Askildsen a Túl sok szó forog a világban című portréfilmben (Duna Televízió, 2010). Az 1929-ben született Kjell Askildsent a háború utáni skandináv irodalom megújítójaként tartják számon, a norvég minimalizmus atyjaként vonult be a világirodalomba. Bár pályája elején írt két regényt, novellistának tartja magát. 1953-ban jelent meg első kötete, de az áttörést az 1983-ban megjelent Thomas F utolsó feljegyzései a nagyközönség számára hozta meg. Számos díjat elnyert (Aschehougprisen, Doblougprisen, Brages hederspris stb.), az utóbbi években a legfontosabb kitüntetése a 2009-es Svéd Akadémia Északi Nagydíja. Ugyanabban az évben Nobel-díjra is jelölték. Műveit több mint húsz nyelvre lefordították.
Kötetünk áttekintést ad Askildsen munkásságáról, a kezdetektől a legutolsó művekig. Askildsennél soha egyetlen fölösleges mondatot nem találunk: a sejtetés, a fekete humor, a letisztult párbeszédek, a jelzőktől mentes nyelv módszerének sajátos vonásai. Írásaiban gyakran foglalkoztatja a magány, a félelem, az emberi kapcsolatok vagy éppen ezek hiánya, de humora, finom iróniája és a szó klasszikus értelmében vett humanizmusa révén mégsem válik pesszimistává. Fekete humor, sejtetés, tárgyilagosság, erős társadalomkritika jellemzi a műveit.