"Bojtár Endre írásait olvasva bizton állíthatom, hogy ez a kötet is ugyanolyan nagy jelentőségű, mint volt a szerző 1983-ban megjelent Egy kelet-européer az irodalomelméletben című tanulmánykötete (amelyik a körülmények szerencsés összejátszása következtében alighanem az egyetlen cenzúrázatlan könyv volt a szocializmus alatt), s amelyik ezért is, de legfőképpen minőségének köszönhetően jelentős hatással volt a fiatalabb társadalomtudósokra.
A kötet felmutatja Bojtár munkásságának minden erényét: irodalomelméleti felkészültségét, irodalomtörténészi kvalitásait, a jelenkori, kortárs irodalom kritikusának biztos ítélő erejét, sőt, még műfordítói képességeiből is kapunk ízelítőt. Mindezt pedig annak az eszménynek a jegyében előadva, amit Bojtár úgy fogalmazott meg, hogy az a jó tanulmány, esszé, amelyiknek minden mondata mögött egy-egy elolvasott könyv áll, de ez nem látszik." (Szilágyi János György)