A kötet a dualizmus-kori Zemplén vármegye középső részén elterülő falvak népességfejlődéséről szól. A vizsgált falvak ma Szlovákiában a Tőketerebesi járáshoz tartoznak. Ez a járás, mint közigazgatási egység, a dualizmus idején nem létezett, így nem azonosítható semmilyen mai közigazgatási területtel sem.
A téma feldolgozását mindenekelőtt szakmai igények indokolták. Munkámat elsősorban anyagfeltárásnak szántam, tudatában annak, hogy az értelmezés és a feldolgozás tekintetében még igen sok a tennivaló. Szabad legyen azonban arra is hivatkoznom, hogy a tájhoz való személyes kötődésem is közrejátszott ebben. Valójában a szülőföld élménye is segített a téma felismerésében, a kutatásában és az írásba foglalásában. Kötelességet teljesítek tehát, amikor a mai történelmünk előzményeit a magam számára is tisztázom, s egyben az olvasók elé tárom. (T. Sápos Aranka)