Az antillai ,,néger" szerző regényét közvetlenül megjelenését követően (1921) Goncourt-díjjal tüntették ki, amely hatalmas felháborodást keltett a korabeli konzervatív francia körökben. Hiszen e könyv, mondhatni, szinte először helyezett valós tükröt a gyarmatosításról a francia szemek elé. A kedélyek csak évekkel később csillapodtak le, amikor André Gide 1927-ben publikálta Utazás Kongóban c. könyvét, s nem sokkal azután megjelent Denise Moran Csád c. beszámolója is, amelyek valósággal elborzasztották az illetékeseket és a közvéleményt. Maran regényét Leopold Sédár Senghor a négritude előfutárának vélte. Valójában azonban nem több mint egy igen jól megírt regény, amelyben viszont először kapunk (belülről!) hiteles (és nem egzotikus) képet egy a franciáknak alávetett afrikai törzs életéről. Mai szóhasználattal azt mondhatnánk, olyan Afrika-centrikus szemlélet nyilvánul meg benne, amely csak, majd ötven év után, a világhírű nigériai ibó író, Chinua Achebe elbeszélő művészetében kap ismét első rendű szerepet. A regény egyúttal a magyar művelődéstörténet egyfajta ,,üdvöskéje", hiszen Maran elbeszélését megjelenése után egy évvel lefordította Kosztolányi Dezső, sőt, egy figyelmet érdemlő tárcát is írt az első ,,igazi néger regényről." Az új fordítás Kun Tibor munkája, amelyhez Kun Tibor és Biernaczky Szilárd elemző tanulmányai kapcsolódnak.