Szovjet agresszió Lengyelország ellen 1919-1920
A mai ifjabb nemzedék talán nem is hallott róla, hogy 1919-1920-ban, a nagy világégés után, a 123 évi felosztottságból épp újjászülető Lengyelországnak újra élet-halál harcot kellett vívnia, - most a kígyótojásból éppen csak kikelt halálos veszedelemmel, a bolsevik Oroszországgal szemben. Az előbbi a nemzeti fennmaradásért küzdött, az utóbbi a világforradalom fáklyájával kívánta lángba borítani Európát.
Ennek a háborúnak az igaz története nem volt publikus sem a Szovjetunióban, sem az általa megszállt csatlós államokban, így magában Lengyelországban sem A lengyelek nem beszélhettek róla nyíltan, hiszen ez nemkívánatos folt volt a két "kommunizmust építő ország testvéri kapcsolatán." A szovjet történetírás pedig nem kívánta, hogy bárki visszaemlékezzék arra az időre, amikor egy korábbi cári provincia nem volt hajlandó a "szovjet klubnak" tagja lenni.
Aki mégis vette a bátorságot, és ha csak regényes formában is, az igazság egy részét megírta, mint Iszaak Babel, az az életével fizetett érte. Az olvasó most megismeri ennek a sorsdöntő konfliktusnak politikai és harctéri eseményeit, főszereplőit, köztük a "visztulai csodát" (melyben a magyaroknak is szerepe volt), és a híres-hírhedt "Kony-Armyt".