Pityke és prém (utolsó darabok, szépséghibásak) *

A pitykések birodalmában szigorú rendet tart a keménykezű királynő. Ám az erdő állatbőrt viselő vademberei, a prémesek felkelnek az elnyomás ellen, a határon ellenséges hadsereg állomásozik, és a pórnép is zúgolódik. Minderről mit sem tudnak a királynő ikerlányai: Govalinda és Prillaszári, akik tizenhetedik születésnapjukra készülődnek. Az ünnepség reggelén védett világukba betör egy prémes, aki nemcsak a palotát dúlja fel, hanem a jövőjüket is. Vajon képesek lesznek a királykisasszonyok a birodalom lakóival együtt leküzdeni a tomboló gyűlöletet, vagy kitör a mindenkit elsöprő háború?

A Pityke és Prém 2019-ben Az Év gyerekkönyve díj shortlist-jén szerepelt, hajszál híján maradt le A gömb című könyvvel szemben. A sodró lendületű kalandregény mesés környezetben mutatja be a hatalom legfőbb jellemzőit és a társadalmi rétegeket, a királyságot, a demokráciát, a leszakadt, alulművelt rétegeket, a természetbe visszavonult, vele egységben élő embereket, mindezek találkozását, illeszkedési nehézségeit és egy kísérletet ezek harmonizálására.

A moly.hu-n olvastam egy érdekes értékelést a könyvről, "Hanna" felhasználótól. Néhány gondolatát idézem:

"A könyvbeli világban népek és társadalmi osztályok állnak egymással szemben, a puccos pitykések a feudális rendszer haszonélvezőiként uralkodnak a pórok felett, és hol megtűrik, hol háborgatják a palotáikon kívül eső erdőkben élő, bundát viselő prémesek népét. A prémesek primitív vadakként törnek-zúznak, a szomszédos körkubik birodalom lakói pedig mindenkinek elhoznák az egyenlőséget – akár erőszakkal is.

A pitykés birodalom királykisasszonyainak egyike, Prillaszári kikerül a palotából, és apránként előítéletei rabságából is; ahogy a prémes Móggal útnak indul, egyre jobban felnyílik a szeme, de felnyitja útitársáét is. A könyvben ugyan vannak kifejezetten szemét szereplők is, ám az ő gonoszságuk szinte elvárt egy mesekönyvben – a valódi gonoszság azonban a teljesen jó szándékú, de előítéletek és babonák által hajtott, teljesen tévesen cselekvő és minden helyzetet csak elmérgesítő szereplők elméjében lakik.

A birodalmat alapító tündér legendáját minden nép másként mesél, ki-ki a maga történetében a jó oldalon álló hős, míg a többiek a tündér vesztére törő ellenségek, akiknek így maga a legenda jelöli ki a helyüket. Hiszen megérdemelték. Hiszen mindig így mentek a dolgok.

... szerintem már nem elég vattába csomagolni az üzenetet, nem elég tanmesét írni a kirekesztésről, legyünk egymással jók és kedvesek, emberek, mindenki különleges és így tovább. Manapság, amikor az utcán, tévében, rádióban ömlik a gyerekekre a méreg és a gyűlölet – ami eltanulható, de még mennyire, hogy az –, azt kell megmutatni nekik, hol van a vége az útnak, ami úgy kezdődik, hogy „őket nem szeretem, mert”. Máglyán, börtönben, háborúban.

A megoldás pedig nagyon szép és nagyon igaz. Nem oldódik meg minden egy csapásra, de együtt talán van esély."

Írjon véleményt a termékről