Semmit, örökké

Csaplár Vilmos a „68-as nemzedék” egyik jelese, aki regényei és novellái szerves folyamatába építette bele a Semmit, örökké című új elbeszéléskötetét. Valójában nem is novellák ezek a többségükben alig egy-másfél oldal terjedelmű írások, inkább amolyan epikai miniatűrök. Ezek sorában viszi tovább a szerző azt a sajátságos elbeszélői formát, a már-már provokatívvá tett szubjektivitásnak mondható hangnemet, amelyet az Én című önelemező regényéből ismerhetnek az olvasók.

Ezekben az érzelmeket sejtető-felvillantó történetkékben is az élet groteszk furcsaságait regisztrálja, vagy emlékképek formájában idézi meg. Érezhetően a végleges formák ellen dolgozik, nem kerekíti szabályos egésszé az írásokat, s bár logikailag befejezettnek tekinthető valamennyi, az olvasónak az az érzése hogy a szerző hirtelen szakította meg az epikai fonalat, szinte elvágta valamennyit, furcsa többértelműséggel fejezve be így a történeteket, amelyek egyszerre hatnak markánsnak, ugyanakkor nagyon szórakoztatónak is, hiszen ezeket a kollázstechnikával egymásra montírozott miniatűröket egyként jellemzi az analizáló, meditatív hajlamú ábrázolás, a sűrített gondolatiság, és az intellektuális szarkazmus – A kötet a modern, intellektuális kisprózára fogékony olvasóknak igazi csemege.

Írjon véleményt a termékről