Azt állítják, szerelemből csináltak. De magukért csináltak. Mint egy tárgyat. Egy tárggyal több, ez vagyok én. Egy tárgy, ami zavarja őket, egy tárgy, amit szépnek, simának, tetszetősnek, ritkának szerettek volna. Egy tárgy, amiről szégyenkezés nélkül beszélhettek volna. Egy tárgy, amit kedvük lenne megőrizni. Magamnak dolgozzam? Magamnak se tartozom semmivel. Csak azzal, hogy elfelejtsem őket. Dolgozni fogok. Jól fogok dolgozni. Hogy magamat is elfelejtsem. Dolgozni fogok, hogy ne kelljen gondolkoznom.
Párizs, a hatvanas évek első fele. Előkelő környezet, álságos, hazug emberi kapcsolatok. Rendhagyó körülmények között felnövő rendhagyó kamasz hátborzongató önvallomása, a szokványos szülő-gyermek viszonynak minden elemében ellentmondó, önéletrajzi ihletésű, felkavaró írás.
Banier 1947-ben született Párizsban. Író, festő- és szobrászművész, tizenöt éves korától Salvador Dalit atyai barátjának tudhatta. Öt regényt és három színdarabot jelentetett meg. Képei bejárták a fél világot, portrét készített többek között Silvana Manganóról, Beckettről, Capote-ról, Mastroianniról, Isabelle Adjaniról.