Az Al-Kaida útja
A világ megváltozott 2001. szeptember 11-én. A következő évek történetét az al-Kaida által szervezett terrortámadás formálta.
Lawrence Wright amerikai újságíró 2001. szeptember 12-én kezdte el írni ezt a könyvet. Célja az volt, hogy bemutassa azokat az embereket, eseményeket és nem utolsósorban eszméket, amik a World Trade Center ikertornyainak ledöntéséhez és a Pentagon elleni támadáshoz vezettek.
Wright öt éven át dolgozott ezen a könyvön, több ezer oldalnyi dokumentumot dolgozott fel, és több száz interjút készített. Az eredmény: egy egyedülállóan részletes, ugyanakkor izgalmas könyv, amely hónapokig szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, majd 2007-ben elnyerte az amerikai újságírás legmagasabb elismerését, a Pulitzer-díjat is.
A kötetből az olvasó megismerheti az iszlám fundamentalizmus történetét, megtudhatja, milyen szerepet játszottak a szaúdi és az amerikai kormányszervek az al-Kaida majdani vezetője, Oszáma bin Láden megerősödésében. Rokonok, barátok, harcostársak és ellenfelek meséltek a szerzőnek Bin Ládenről és az al-Kaida másik legfontosabb alakjáról, az egyiptomi Ajman al-Zaváhiriről, családjuk történetéről, az ő pályafutásukat formáló eseményekről. A szerző lenyűgöző alapossággal rekonstruálta a terrorszervezet megalakulásának előzményeit, a főszereplők szavait, cselekedeteit.
Végigkísérhetjük nemcsak Oszáma bin Láden útját, hanem azt a folyamatot is, melynek során az Egyesült Államok hírszerzői és terrorelhárítói felfigyeltek tevékenységére, majd pedig megkísérelték elfogni. Lawrence Wright könyve a riporteri munka csúcsteljesítménye - elfogulatlan, mégis szenvedélyes, részletekbe menő és letehetetlenül olvasmányos. Aki végigolvassa könyvét, mélyebben értheti meg a mindannyiunk sorsát befolyásoló közelmúlt eseményeit.