Móricz Zsigmond

Mindig tanulságos, amikor egy íróról egy másik író készít portrét. Féja Géza esetében ezen túl még az is elmondható, hogy amikor nekilátott, hogy megrajzolja Móricz írói karakterét, egy olyan alkotóval volt dolga, akinek írói arca éppen azokban az években bontakozott ki, amikor maga az elsőket lépte ezen a pályán.

"Mesterem volt a szó legjobb értelmében, mert belső fejlődésemet táplálta" - írja Féja egy helyütt. Féja Géza abból indult ki, hogy Móricz igazmondó író, akiben felszínre tör a magyarság sajátos emberi természete. Ám Móricz ürügy is volt Féja számára.

Mint a szociográfiai irodalom szemléletformáló figurája, a nagy előd kapcsán valójában a saját társadalmi és irodalmi koncepcióját fejtette ki. Az igazmondó Móricz alakja tehát szimbolikus értelmet nyert a politikai összefüggésekben gondolkodó Féja szemében, aki az akkor még az irodalmi népiesség útján haladó népiesek elé példaként állította a magyar natúra irodalmi felszínre törését, a Móricz-jelenséget.

1939-ben megjelent könyve erényei közé tartozik, hogy bár majdnem a teljes életmű ismeretében írta meg tanulmányát (Móricz három év múlva meghalt), kerülte az irodalomtörténeti beskatulyázásokat, és pusztán az életút, valamint az életmű belső törvényeire koncentrált.

Féja Géza könyve forrásértékű a Móricz-kutatás számára. Az Életműsorozat jelen kötete függelékben közli Féja egyéb Móriczról szóló írásainak egy részét, melyek a monográfiát követően jelentek meg.

Írjon véleményt a termékről